A kis villanyzenész egy zenei képzés, mely bevezet az elektroakusztikus zene világába.
Janca Ákos vagyok, A kis villanyzenész alapítója. Bővebben alább olvashatsz a képzésről és rólam:
Háromrészes kvadrofon előadássorozatot tartottam a Müpában. Részletek a szerzői honlapomon: link a képeken és itt.
* Egyedülálló – Ez az úttörő képzés saját átfogó koncepciómra és metodikámra épül, mely a Zeneakadémián elsajátított 21. századi zenei-pedagógiai-pszichológiai szemléleten, a széles körű zenei és természettudományos érdeklődésemen, illetve a több évtizedes nemzetközi oktatói tapasztalatomon alapul. A fontos gyerekkori bevésődést a máig ható, nagyon értékes zeneiskolai élményeim jelentették.
* Személyre szabott – Rugalmas, moduláris rendszerű oktatás, ezáltal minden érdeklődőnek teljes megoldást nyújthat, legyen kezdő, újrakezdő, haladó vagy professzionális szinten. Empatikus segítőként jól megtalálom a hangot, a közös nyelvet mindenkivel.
* Összetett – A képzés 8 témaköréről a fenti gombok megnyomásával lehet részletesen olvasni (Hallásképzés, Zenehallgatás, Hangszerismeret, Hangszintézis, Rajzolt hang, Rögtönzés, Hangfelvétel és Zeneszerzés). A képzés során először kinyitjuk a fület a tudatos hallásra, tisztázzuk az alapvető akusztikai és zenei fogalmakat, érdekes hangjelenségekkel kísérletezünk. Megtanuljuk felismerni a hangzások tulajdonságait, kategóriáit, viselkedését, a hangszínek végtelen világát. Megismerkedünk az elektroakusztikus zene minden csínja-bínjával és közben gyakorlati módon elsajátítunk, fejlesztünk fontos zenei készségeket. Kipróbáljuk a számítógépes hangszintézis legmodernebb eljárásait, megtanuljuk a különböző eszközök használatát, programozását. Komponálunk, improvizálunk, foglalkozunk experimentális zenével, grafikus notációval.
* Hatékony – Az alkalmazott módszerek segítségével egyszerre vizuális, auditív és kinesztetikus úton is eljut az információ a tanuló felé, és ezek egymás hatását erősítve megnövelik a tanulás hatékonyságát.
* Átfogó – A kis villanyzenész új szemlélettel, az elektroakusztikus zene egyetemi képzésének lényegében teljes vetületét adaptálja az alap- és középfokon tanulók számára. Így ez a hiánypótló oktatás egyfajta előkészítő szerepet is betölt, azzal a további előnnyel, hogy az itt megszerzett komplex tudást egyaránt hasznosíthatják a kortárs komolyzenében és a könnyűzenében is. Aki pedig más pályát választ, annak is a hasznára válhat, ha sokkal tudatosabban fog zenét hallgatni, kifinomultabb ízlésű és tájékozottabb lesz. Olyan útravalót szeretnék adni mindnyájuknak, ami elkíséri őket és pozitív hatással lesz a jövőjükre.
Az ismert transzferhatáson túl, a mai agykutatás bebizonyította, hogy a zenének kettős természete van (emóció és matézis): megoszlik a két agyfélteke között, a zenei képességek nem lokalizálhatók, képalkotó vizsgálatokon látszik, hogy a zenélő agy mindenhol „tüzel”. A zenei tevékenység univerzálisan hat ránk, az életünk jobb lesz tőle. A zenélés alapvető működésünk, az ember zenélő lény, úgy vagyunk „összerakva”, hogy ez nekünk jó. A Mensa HungarIQa tagjaként, az intelligenciára kiemelt figyelmet fordítva látom a zenei oktatásnak a kognitív funkciókra gyakorolt előnyös hatását. Az elektronika pedig az egyik legizgalmasabban fejlődő terület a 21. században. A kettő együtt, zene és elektronika, csodálatos élményt jelenthet az érdeklődők számára.
2023-as zenei foglalkozásom a tehetséggondozó MensaSuliban: link itt.
A képzés személyre szabott, hogy mindenkinek biztosítani tudja az optimális együttműködést. A tananyag moduláris szervezése nagyfokú rugalmasságra ad lehetőséget, például a témák súlyozásában, a képzés formájában és módszereiben, melyekkel nagyon jól lehet a felmerülő igényekhez, a tanuló életkorához, személyiségéhez, körülményeihez alkalmazkodni. Ennek előzetes felmérése után a reális egyedi árat megbeszéljük.
Kívánságod szerint tanulhatsz mélyen az elektroakusztikus, elektronikus zenéről, a sound designról, de konkrét kérdésekkel is fordulhatsz hozzám. Például, ha elakadtál, nem tetszik az új számod, nem elég érdekes, nem szól jól, ha valami hiba csúszott bele, ha nem tudod, mi legyen a következő lépés, vagy ha nem tudsz zöld ágra vergődni a hangszereddel, programoddal. Ha érdekel a véleményem, ha tanácsra vagy segítségre van szükséged, írj!
Budapesti zeneszerző, zenész, grafikaiszoftver-szakértő, médiaművész és tanár vagyok. A Zeneakadémián diplomáztam: 2019-ben elektronikus zenei médiaasszisztens alapdiplomát, 2021-ben elektroausztikus specializáción zeneszerző mesterdiplomát, és 2022-ben kitüntetéses zeneszerzőtanár mesterdiplomát szereztem.
Gyerekkoromtól kezdve, az elmúlt több mint négy évtizedben több műfajban dolgoztam, játszottam szimfonikus, rock- és popzenekarokban, színpadon és stúdióban, zenészként, zeneszerzőként, hangszerelőként, zenei rendezőként. Többek között írtam rádiós popslágert, kicsiknek szóló altatódalos aranylemezt és díjnyertes kortárs audiovizuális médiaművet is. Már zeneiskolás gyerekként szerepeltem külföldön, majd rockzenészként a '80-as években a Budapest Sportcsarnokban és filmekben, utóbb elektroakusztikus zeneszerzőként 2021-ben a Müpában és a Bartók Rádióban is. Szoftverszakértőként és profi grafikusok oktatójaként bejártam a világot Japántól Amerikáig.
Szerzői honlapom: akosjanca.com
Interjúm a prae.hu portálon: link